2025 Fajtakisérleti lezáró értékelés – Balogh Dávid

Termelő: Balogh Dávid

Az idei évben családi gazdaságunkban 1,2 ha Burley dohányt ültettünk, melyben vállaltuk a 2025 évi fajtakísérleti programban szereplő Burley fajtajelölt termesztését 0,3 ha területen. A kontroll fajta a Pallagi-5 volt.
A magvetést most sikerült hamarabb elvégezni, igy kiültethető palánta is korábban elérhető volt. A kísérleti és a kontroll fajtát is május 10-én sikeresen el tudtuk ültetni. Ezt követően már jelentős fagy nem volt, mindössze egyik hajnalon egy rövid ideig tartó -1 C volt tapasztalható, mely a dohány növényeket egyáltalán nem bántotta. Az ültetés előtti utolsó talajmunkát megelőzően kapta meg a terület az összes műtrágyát, mely 2 q komplex és 1 q nitrogén műtrágyát jelentett. Az állományban két sorközművelés és három kézi kapálás történt. Növényvédelmet háromszor végeztünk, melynek során rovarölőszert használtunk vetési bagolylepke hernyója és levéltetű ellen. Minden esetben kiegészítettük a kezelést termésnövelő készítményekkel. Az állományban készült két vírus felvételezés is, melynek során megállapítható volt, hogy egyik fajta esetében sem volt jelentős vírus nyomás.
Az ültetést követően májusban hullott 51 mm, júniusban pedig mindössze 21 mm csapadék. Ezeket az esőzéseket követően hosszú, kb. egy hónapig tartó aszály következett. Ekkor a növények erősen stagnáltak, azonban ez azt eredményezhette, hogy hatalmas gyökérzet fejlődhetett. A termés nagy része veszni látszott, azonban júliusban meg érkezett a csapadék, mely 112 mm volt összesen. Ennek az esőnek a hatására a növények ugrás szerűen óriásit fejlődtek. Az alj levelek nagy része az aszály során már megsemmisült, azonban mivel ezek hamar le kerültek igy a növényekről ennek a veszteségnek a nagy részét a felső törési övezetek kárpótolni tudták. A tetejezést és kacsgátlást is így igazán időben el tudtuk végezni, mely tovább segítette a növények leveleinek fejlődését.


A betakarítást július 7-én kezdtük el, mely 19 munkanapot vett igénybe és augusztus 18-ra befejeződött.
A betakarított mennyiség összesen 1159 póré lett melyből 268 póré a Pj-16, mely a területnek megfelelően a termés kb. ¼ részét teszi ki.
A fajtákat tekintve a kísérleti fajta hasonló termés és levél minőséget mutatott a szántóföldön, mindössze talán vékonyabb levél szövet volt tapasztalható. Mostanra pedig a színeződése során is hasonló képet mutat a P-5-höz. Pontos súly mennyiségekről a leadást követően be tudok számolni. A P-5 termelői szemmel nézve egy nagyon jó fajta, mivel az ellenállósága és a levél minősége is kiemelkedő. A P-16 véleményem szerint nagy hasonlóságot mutat hozzá, igy, ha javaslatot kell tenni a későbbi felhasználására én javasolnám a választék növeléséhez. Természetesen fontosak a beltartalmi mutatók és a degusztációs képességek az ipar számára, melyeket majd a későbbi minta vizsgálatok során kimutatnak.
Köszönöm a megbízást az idei évi programban való részvételhez.

Balogh Dávid

Napkor 2025.08.25.

Related Post