NYIDOTER KFT. +36 30 43 62 950, +36 30 43 62 951 nyidoter@nyidoter.hu

Dohánytripsz (Thrips tabaci) rajzásának és kártételének elemzése

A 2020-as termesztési szezonban folytattuk a dohánytripsz rajzásának megfigyelését. A megfigyelés ebben az évben is hét településén zajlott 18 héten keresztül (Debrecen, Hajdúhadház, Ófehértó, Pócspetri, Geszteréd, Encsencs, Kunadacs).

A megfigyelési programnak a legfőbb célja, hogy a fogott egyedszámok alapján a védekezéseket a szükséges és megfelelő időpontban tudják a termelők elvégezni. Ehhez ismernünk kell az összefüggést a csapdák által fogott egyedszámok és az adott ültetvényeken bekövetkezett tényleges kártétel között. Ennek megértéséhez Dr. Orosz Szilvia vezetésével, aki a csapdák által fogott egyedszámok kiértékeléséért is felel, közvetlen levélkártételi felvételezéseket végeztünk el az egyes csapdázási helyszíneken.

Korábbi években a kopogtatásos módszert alkalmaztuk, melynek során a levelek felületéről kopogtatással gyűjtöttük be a tripszeket egy fehér lapra, de ennek eredményeit az időjárás erősen befolyásolta, ezért statisztikailag értékelhető adatokat nem kaptunk.

Így az idei felvételezések alkalmával a tripszek által okozott közvetlen kártétel mértékét vizsgáltuk, melynek metodikája a következő volt:

  • kiválasztottunk az egyes törési övezetekből arányosan 100 db dohánylevelet az ültetvényeken, teljesen véletlenszerű módon
  • 5 skálaértéket határoztunk meg annak tekintetében, hogy a levél felület hány százaléka károsodott a szívogatás által:

0: 0%

1: 1-10 %

2: 11-20 %

3: 21-50 %

4: 51-75%

5: 75 -100 %

A kártételi skálaérték-becslés során az alábbiakat állapítottuk meg:

  • Debrecenben a narancsolajjal kezelt területen a vizsgált levelek 22%-a volt 0-ás, 39%-a 1-es, 20-a 2-es, 17%-a 3-mas, 2%-a 4-es skálaértékű.
  • Debrecenben a Laser-rel kezelt területen a vizsgált levelek 26%-a volt 0-ás, 43%-a 1-es, 25%-a 2-es, 6%-a 3-mas skálaértékű.
  • Hajdúhadházon a vizsgált levelek 38%-a volt 0-ás, 59%-a 1-es, 3%-a 2-es skálaértékű.
  • Ófehértón a vizsgált levelek 85%-a volt 0-ás, 15%-a 1-es skálaértékű.
  • Geszteréden a vizsgált levelek 1%-a volt 0-ás, 48%-a 1-es, 50-a 2-es, 1%-a 3-mas skálaértékű.
  • Pócspetrin a vizsgált levelek 61%-a volt 0-ás, 15%-a 1-es, 11%-a 2-es, 12%-a 3-mas, 1%-a 4-es skálaértékű.

A fentiek alapján látható, hogy az egyes helyszíneken igen nagyok a kártételi különbségek. Érdekesség, hogy a megfigyelt kártételnek a mértéke néhány helyszínen közel sem volt arányos a csapdák által fogott egyedszámokkal. Ez továbbra is erősíti azt a tényezőt, hogy a sok tápnövénnyel rendelkező dohánytripsz erősen migrál, aktívan terjed a különböző növényfajokon, így a csapdák által fogott egyedszámok nem feltétlenül tükrözik a dohánytripsz tényleges kártételnek a mértékét.

A dohánytripsz kutatási programunkat a jövőben tovább folytatjuk, hogy minél jobban megértsük az összefüggéseket és így precízebb növényvédelmet tudjunk folytatni, mellyel környezetünket is kevésbé terheljük.

A 2020. termesztési év dohánytripsz csapdázás fogási adatai és grafikonja megtalálhatók a Tripsz megfigyelés oldalunkon.

Dr. Orosz Szilvia és Balogh Dávid

Címkék: ,

Related Post