Dohánytripsz rajzásmegfigyelés
Sok éve folytatott programunkat a dohánytripsz (Thrips tabaci) rajzásának megfigyelését a 2021-es szezonban április 14-i csapdakihelyezésekkel megkezdtük. A csapdák először a fóliasátrakban kerültek kihelyezésre, majd mihelyt kiültetésre kerülnek a növények, átkerülnek a szántóföldre.
A megfigyeléshez sárga fluoreszcensz ragacslapokat használunk, melyekből helyszínenként három darabot helyezünk ki, majd heti rendszerességgel cseréljük azokat. Hét helyszínen folytatjuk a megfigyeléseket, mely helyszínek a dohánytermő vidékeink minden részét lefedik. A megfigyelést a következő településeken folytatjuk: Kunadacs, Pócspetri, Újfehértó, Debrecen, Geszteréd, Encsencs, Ófehértó.
A program célja, hogy a dohány legsúlyosabb kártevője elleni védekezéseket a termelők a szükséges mennyiségben és megfelelő időpontokban tudják elvégezni. A megfelelő védekezés fontos a dohánytripszek ellen, hiszen vírus vektor tevékenységük miatt a növényeket már fiatal korban képesek megfertőzni a paradicsom bronzfoltosság vírussal (TSWV). Ezek a növények fejlődésben megállnak, betakarítható termés mennyiség nem lesz rajtuk. Ennek elkerülése érdekében szükség esetén már a fóliasátrakban is rovarlőszeres védekezéseket kell alkalmaznunk. Ezt követően amennyiben a szántóföldön is tapasztalható a rajzás növekedése, szintén szükséges a védekezés, hiszen a tripszek a szívogatásukkal a levelek szöveti szerkezetét jelentősen károsítják, így rontják azoknak az értékét.
A ragacslapok által fogott egyedszámok kiértékelését Dr. Orosz Szilvia entomológus végzi.
A csapdák által fogott eredményeket a Tripsz megfigyelés – NYIDOTER KFT. és a www.madosz.hu weboldalakon hétről-hétre folyamatosan közzé tesszük, így nyomon követhető a tripszek rajzása.
Balogh Dávid, Nyidoter Kft.