Fajtakísérleti program – 2023

2023-ban folytatjuk a fajtajelölt dohányok gyakorlati alkalmazása során a megfigyeléseket. Idén a programban továbbra is három Virginia és egy Burley fajtát szerepeltetünk. Ugyanazokat a fajtajelölteket alkalmazzuk, mint a 2022-es szezonban, mivel a tavalyi drasztikus aszályos időjárás következtében nem tudtunk a jelöltekkel kapcsolatban releváns eredményeket gyűjteni.

Négy helyszínen fogjuk idén végezni a megfigyeléseket. A Virginia fajtajelöltek 1-1 hektár területen lesznek kiültetve Ófehértón és Nyírkarászban, míg a Burley jelölt Biriben és Napkoron kap területet 0,3-0,3 hektáron.

Virginia esetében a Vj-23; Vj-24 és Vj-25 fajtákat, míg Burleynél a Pj-15 fajtát alkalmazzuk. A korábbi évek tapasztalatai során a Vj-24 mutatott kiemelkedőbb eredményeket mind a palántaágyban mind a szántóföldön, míg Burley esetében évről évre új jelölt került a porondra. A Pj-15 fajtát két éve alkalmazzuk, mely minőségben nagyon jó eredményekkel szolgált. A megfigyelések alkalmával döntünk az új fajta köztermesztésbe való bevonásáról. Célunk az, hogy olyan fajtaválasztékunk legyen, mely a piaci elvárásoknak és a hazai igényeknek maximálisan megfelel.

További anyagok elérhetők a fajtakísérletek oldalunkon.

Nyíregyháza, 2023.04.17.

Balogh Dávid Nyidoter Kft agronómusa, növényorvos

Related Post