Második fajtakísérleti szemle 2022.07

Július végén elvégeztük a fajtakísérleti dohányok második vírus felvételezését. A többszöri szemle során dokumentáljuk, hogy az egyes fajta jelöltek mely időpontokban fertőződnek meg és mely vírusokra fogékonyabbak.  

Az előző szemlétől számítva csapadék gyakorlatilag nem volt egyetlen fajtakísérleti ültetvényen sem. Ez a Burley dohányokon mutatkozott jobban mivel ezeken a helyeken nem volt lehetőség öntözésre, de a körülményekhez mérten sokat fejlődtek ezek a növények is. Ez is bizonyítja, hogy a dohánynövény jobban elviseli ezeket a körülményeket, mint más kultúrák. A Virginia fajtajelöltek öntözhető területekre lettek ültetve, így itt az aszály jelei sokkal kevésbé mutatkoztak.

Biriben és Napkoron található Burley fajtakísérleti dohánytáblákon a betakarítások megkezdődtek, hiszen a gazdák is jól tudják, hogy ezen körülmények között ezzel segíthetnek legtöbbet a növényeken. Ófehértón és Nyírkarászban a Virginia dohányok törése várhatóan augusztus első hetében kezdődik meg, jelenleg pedig kacsozási és kacsgátlási munkálatok folynak.

Vírusbetegségeket illetően uborka mozaik (CMV), paradicsom bronzfoltosság (TSWV) és burgonya Y vírus (PVY) fordult elő a vizsgált ültetvényekben. A korábbi felvételezés alkalmával rögzített alacsony fertőzöttségi mutatók kis mértékben emelkedtek. Legnagyobb számban  uborka mozaik vírus fordult elő, mely a Virginia ültetvényekben volt magasabb. Itt 2-5 %-os fertőzöttségeket mértünk egy kiugró eset mellett, mely 10 %-os fertőzöttséget mutatott. Burley esetében ez 0,5-2 % között mozgott. Burgonya Y vírust Burley dohányban összesen 2 db-ot számoltunk, míg a Virginiában ez 1-3 % volt. Paradicsom bronzfoltosság pedig nagyon alacsony fertőzöttséget mutatott minden helyszínen. A felvételezést a korábbi cikkben bemutatott módszer szerint végeztük el. A részletes eredmények elérhetőek a www.nyidoter.hu weboldalán a fajtakísérleti menüpont alatt.

Balogh Dávid Nyidoter KFT agronómusa

Related Post